Webmail

Menza étlap

LVG film

Menü

Tisztelt Szülők! Kedves Diákok!

Egy héttel ezelőtt iskolánk a magyar közneveléssel együtt áttért a digitális oktatásra. Múlt hétfőn leült a nevelőtestület, hozott néhány szabályt, felállított prioritásokat, s elkezdte ezen új szabályok mentén a felkészülést erre az általunk még nem tapasztalt helyzetre. A múlt hét a felkészüléssel, az Önök, a Ti általatok már jól ismert SZTD, azaz a szülő-tanár-diák partnerek feladatainak összehangolásával telt. Ennek megfelelően az iskola a Google Classroom által biztosított lehetőségeket felhasználva, a Kréta-rendszer segítségével el tudta indítani a munkát. Ezeket kiegészítve elindítottunk valós idejű konzultációkat, tanórákat, amelyekkel a tananyag elmélyítését, a kapcsolatok megőrzését kívántuk elérni. Az út elején járunk, a kihívás nagyon nagy, de azt már most is pontosan látjuk, hogy mind a három partner átérzi a saját felelősségét, s egymást segítve halad ezen a ki nem taposott úton. Csak így tud működni. Szeretném megköszönni Önöknek, kedves Szülők, s Nektek, leheles diákok, hogy támogatjátok erőfeszítésünket. Hisz ez mindannyiunk érdeke. Köszönjük a biztató visszajelzéseket. Soha még nem estek ezek ilyen jól, mint most. S engedjék meg, hogy ezen a fórumon is megköszönjem az iskola nevelőinek, s minden kollégámnak ezt a helytállást. S bár még az út elején járunk, de nyugodtak vagyunk, teljesíteni fogjuk a kitűzött célokat.

Kedves végzős Diákok!

Rátok ez a helyzet még nagyobb terhet ró. Hisz előttetek az érettségi. Látjuk, hogy megfelelő komolysággal, odafigyeléssel végzitek el a kiszabott feladatokat.   Mindenki azért dolgozik, hogy az előttetek álló kihívást tudjátok teljesíteni.

Még egyszer köszönöm a közös munkát, s kérek mindenkit, ha bármi gondja, kérdése van, bátran forduljon hozzánk!

Jászberény, 2020. 03. 23.

Antics István                           
intézményvezető               
          

 

E-NAPLÓ belépés

Órarend

Az LVG a Facebookon

Erasmus+ 2022.

EFOP-3.2.5-17- 2017-00016

A Lehel Vezér Gimnázium

Diákfilm Fesztivál

Határtalanul

EFOP-4.1.3-17- 2017-00342

Határtalanul

Pénz7

Partner intézményünk