Webmail

Határtalanul

Búcsú Emmuskától

Sajnos ismét lobog a fekete zászló a gimnázium homlokzatán. Mindenki tudja, ez azt jelenti, eltávozott valaki az iskola közösségéből. Ha valaki ennek a közösségnek a tagja volt, akárcsak egy rövid ideig is, elszorul a szíve ettől a látványtól. Különösen, ha olyan tanáregyéniség távozott ebből a közösségből, mint Halmai Györgyné tanárnő, mindenki Emmuskája. Őszinte kedvessége, szívből jövő mosolya, finom lénye, bájos humora felejthetetlen marad mindazoknak, akik ismerhették, szerethették, részesei voltak élete bármely szakaszának.

Halmai Györgyné Kispál Emma pedagógus családban született, ő maga is ezt a pályát választotta.  Férjével, aki szintén pedagógus, példamutató családi életet éltek. Nagy szeretetben, harmóniában nevelték két gyermeküket különösen sikeres felnőttekké.

A Lehel Vezér Gimnázium mindig is központi szerepet játszott életében. Ezer szállal kötődött hozzá. Ebben az iskolában érettségizett 1951-ben, majd itt kezdett el tanítani 1955-ben. Első, és egyetlen munkahelye volt a gimnázium.

 A magyar nyelv és irodalom mellett német nyelvet tanított. A tanítás mellett igen sokrétű tevékenységet folytatott. Folyamatosan volt osztályfőnök, majd éveken keresztül az osztályfőnöki és a magyar munkaközösség vezetője volt. 1976-tól nyugalomba vonulásáig igazgatóhelyettesként, valamint a Gépíró és Gyorsíró Iskola tagozatvezetőjeként dolgozott. Szervező-nevelő munkája kiemelkedő volt, alkotókészsége folyamatosan megnyilvánult ebben a munkában is. Nemcsak az iskola életében töltött be meghatározó szerepet, hanem az egész város életében is. A művészeti és kulturális programok állandó szervezője, mozgatórugója, aktív résztvevője volt évtizedeken keresztül. A város és a gimnázium minden rangos művészeti programján nyugdíjazása után is örömmel vett részt.

Tanítványai és kollégái szeretetét és bizalmát töretlenül élvezte. Optimizmusa, életvidámsága, vitalitása és segítőkészsége nagy erőt adott mindannyiunknak. Bármikor hívhattuk, segített. Soha nem távolodott el alma materétől. Hihetetlen nyugalmat és békességet árasztott maga körül. A szó legnemesebb értelmében vett  PÉLDAKÉP volt.

„ A szeretetben nincs felejtés………….”

 

Isten veled, Emmuska…

Sohasem siettél, de most hirtelen elmentél…

Megdöbbentette a hír a várost. A kollégákat, tanítványokat, azok szüleit, sőt azok gyermekeit, unokáit, szomszédokat, hiszen nagyon sokan ismertek, szerettek. Azóta emlékeinkben kutatunk: hol, mikor találkoztunk utoljára. Utcán?,  gimnáziumban?,  piacon?, boltban?, templomban? Volt időnk beszélgetni, meghallgatni kollégákat, ismerősöket. Derűs, kiegyensúlyozott egyéniséged hatással volt ránk. Szakmai tudásod, klasszikus műveltséged, zenei ismereteid sokszor segítettek a magyar irodalmi, nyelvi versenyek előkészítésében, zsűriztél a vers- és prózamondó versenyeken, a bírálatokban mindig határozott, de tapintatos voltál. Fordulhattunk hozzád szakmai, emberi problémákkal, érdekelt gyermekeink sorsa, s te is szívesen számoltál be gyermekeid munkájáról, sikereiről. S tudtunk együtt örülni…

      Hiányozni fogsz. Bár egyre ritkábban láttunk, szívünkben őrizzük kedves, szeretetre méltó emberséged.

                                                                                                                Nagy Jánosné

 

Milyen a jó tanár?

Sokféle válasz lehet erre a kérdésre, de minden bizonnyal sokunknak ilyen jelzők szerepelnének a felsorolásban: empatikus, igazságos, igényes, szigorú, megértő, széles látókörű, tájékozott, rendelkezzen biztos szakmai tudással, de ne legyen szakbarbár, értse meg a fiatalokat, legyen példakép. És főleg, szeresse a tanítványait.
Nos, a mi osztályfőnökünket, Halmai Györgyné Emmuskát ezek az elvárások mind jellemezték.
Igazolásul röviden néhány emlékemet szeretném megosztani gimnázium éveimből.
Amikor 57 évvel ezelőtt első osztályos gimnazistaként kicsit elfogultan, izgatottan, várakozással telve megjelentünk a tekintélyes Lehel Vezér Gimnázium tanévnyitóján, örömmel láttuk, hogy egy szimpatikus, fiatal osztályfőnökünk lesz. 
Az évek során kiderült, hogy a tanárnő képes volt ebből a harminc valahány, a megye különböző színvonalú iskoláiból összeverbuválódott csapatból igazi közösséget teremteni. 
Hogyan? Miképpen? Azt hiszem, a színvonalas magyar- és németórákkal, az osztálykirándulásokkal, a beszélgetésekkel, az osztályfőnöki órákkal, a sok, szinte észrevétlen segítséggel.
Nem felejthetem például a szegedi kirándulást, amikor is eldöntöttem, nem Pestre vagy Debrecenbe adom be a felvételi papíromat, hanem Szegedre, mert akkora élmény volt ott az a néhány nap az osztállyal. Csak később derült ki, hogy ez az egész további életemet alapjaiban meghatározza, hiszen ott találkoztam későbbi férjemmel, akivel azóta is boldogan élünk. Lett két gyermekünk és most már öt fantasztikus unoka nagyszüleinek is mondhatjuk magunkat.
Emmuska már első osztályban elérte, hogy szinte mindannyian levelező partnerre találtunk az akkori NDK-ban, pedig még alig tudtunk valamit németül. Ezt úgy orvosolta, hogy hónapokon át önzetlenül segített a rengeteg levél fordításában. Hihetetlen, de mi még mindig levelezünk az akkori partneremmel, Gerdával, természetesen a sok-sok személyes találkozás is megtörtént vele és a családjával. Életre szóló élményt és barátságot kaptam a levelezéssel.
Emmuska tanárnő hatásának, tudásának, igényes munkájának köszönhető, hogy középfokú nyelvvizsgát tehettem német nyelvből. Örülök, hogy ezt személyesen is megköszönhettem neki.
Örök emlék például, hogy felvitte az osztályt Budapestre, a Thália Színházba. Fejes Endre Rozsdatemetőjét láttuk, igazi, nagy színészekkel. Azt hiszem, nemcsak én voltam életemben akkor először színházban, de osztálytársaim többsége is, hiszen a hatvanas évek elején járunk. Nagy élmény volt!
Rengeteg novellát, verset olvasott nekünk az órákon, ezzel is inspirálva minket és biztatva az olvasásra.
Tulajdonképpen meghatározó szerepe volt Emmuskának a pályaválasztásomban is. Mindenképpen tanár akartam lenni, úgy átadni a tudást és az emberséget, ahogyan ő. 
Bár eleinte a német szakkal kacérkodtam, ez később átalakult, végül is matematika-fizika szakon végeztem, de mindig olyan tanár szerettem volna lenni, mint amilyen kedves osztályfőnökünk volt.
Hogy ez sikerült-e? Nem tudom. De remélem, hogy igen.
Azt hiszem, volt osztálytársaim nevében is mondhatom, szerencsések vagyunk, hogy találkozhattunk és négy évet együtt tölthettünk tanárnővel, Emmuskával. Jó és követendő példát mutatott mindannyiunknak. Szeretett és tisztelt bennünket, s mi ezt viszonoztuk.

"Ilyen az ember. Egyedüli példány.
Nem élt belőle több és most sem él 
s mint fán se nő egyforma két levél,
a nagy időn se lesz hozza hasonló." (Kosztolányi Dezső)

Emléket megőrizzük. Nyugodjon békében.

Az 1965-ben érettségizett 4. C volt tanulója, 
Mekis Laszlone, Biber Gizella
 

Támogatóink

Google Drive

E-NAPLÓ belépés

2018/2019-as órarend

Az LVG a Facebookon

EFOP-4.1.3-17- 2017-00342

A Lehel Vezér Gimnázium