Webmail

Menza étlap

LVG film

Menü

Akire büszkék vagyunk

A „Bonis Bona – A nemzet tehetségeiért” Életműdíj elismerésben részesült Csörgő Terézia tanárnő. A díj azoknak a tehetséggondozó szakembereknek adható, akik legalább 20 éves folyamatos, kiemelkedő és eredményes munkát végeztek a versenyfelkészítés terén, illetve módszertanilag kimagasló színvonalú tehetséggondozó, tehetségfejlesztő vagy tehetségsegítő tevékenységet folytatnak.

Csörgő Terézia igazi tanár. Diplomáját biológia-kémia szakon a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetemen szerezte. Első munkahelye a tiszafüredi Kossuth Lajos Gimnázium volt. Négy év után tért haza, a Lehel Vezér Gimnáziumba, Jászberénybe. Innentől nyugdíjba vonulásáig ez volt az egyetlen munkahelye, szinte otthona. Szaktárgyait nagy odaadással, lelkesedéssel, empátiával és igen magas színvonalon tanította. Ezt bizonyították kiemelkedő szakmai sikerei és az, hogy generációk választották hivatásként az általa tanított tantárgyakat. Ő álmodta meg az azóta „nagykorúvá” vált rangos tudományos konferenciát, a Természettudományi Diákszimpóziumot, amelynek munkájában, szervezésében, előadások tartásával a mai napig részt vesz.

Nyugdíjba vonulása óta is aktívan, felelősséggel szolgálja a közösséget: évek óta önkéntes munkát végez a „Csányi Alapítvány a Gyermekekért” alapítványban. Jelenleg is komoly kutató és feltáró munkát végez a Lehel Gimnázium életével, történetével kapcsolatban. Évek óta publikál a Jászsági Évkönyvben, a Redemptio folyóiratban.

Köszönjük, hogy „jótól tanulhattunk jót” – bonis bona discere.

E-NAPLÓ belépés

Órarend

Az LVG a Facebookon

Erasmus+ 2022.

EFOP-3.2.5-17- 2017-00016

A Lehel Vezér Gimnázium

Diákfilm Fesztivál

Határtalanul

EFOP-4.1.3-17- 2017-00342

Határtalanul

Pénz7

Partner intézményünk